Mese habbal: kérsz egy nyalást? – A londoni party kid, Peter Glam exkluzív interjúja a PEP! magazinban

Posted by jún 19 2009

Szöveg: Steiner Kristóf

“Soha nem leszek felnőtt!” – kiáltotta Pán Péter, és ezzel útjára indított egy generációt, amelynek képviselői mereven elutasítják a konvenciókat, és bármit megtesznek, hogy szárnyak nélkül repülhessenek. Peter Glam eme generáció koronázatlan királya: egy olyan művész, aki hisz abban, hogy egy jó regény és egy jó szex egyformán ihletet adhat, és aki a pornózást inspiratív önismereti workshopként deffiniálja.

Amikor először hallottam rólad Olívia barátnőmtől – még jóval a MySpace és a Facebook térhódítása előtt – egy rikító zöld sí overált viseltél egy londoni partin. Azóta az internetnek köszönhetően nemzetközi hírnévre tettél szert… de hordod még a sícuccot?

Ó, igen, az nagyjából öt éve lehetett. Úgy indult az egész, hogy símaszkot és szemüveget viseltem a bulikon, és sosem hagytam, hogy lefotózzák az arcomat. Aztán jött a teljes sí-outfit… de nem sokáig bírtam, mert iszonyú meleg volt. Ha ebben buliztam, gyorsan találnom kellett valakit, aki hazajön velem, és kihámoz a ruhából, haha!

Hogyan született meg a Peter Glam – alteregód?

A nevet egy nashwille-I barátomtól kaptam egy házibuli alkalmával. Nálunk nem voltak olyan partik, mint Londonban, így jobbhíján én tartottam a szoárékat. Aznap este Peter Pannek öltöztem – egy kis exhibicionista csavarral, és jónéhány glamour kiegészítővel. Aztán valahogy rámragadt a név, és ennyi év távlatából már túl késő lenne megváltoztatni.

Ha valaki megkérdezné tőled, “Peter, te mivel foglalkozol?” Mi a “szakmád”?

Ha valaki ebbe így belekérdezne, azt mondanám, hogy sokmindennel foglalkozom, de semmiben sem értel el átütő sikereket. Leginkább talán zenész vagyok… és model, színész, álodozó, szerető… életművész.

Hogyan kerültél a londoni éjszaka A listás kiválóságai közé?

Megismerkedtem egy performansz-művésszel, Scottee-val, és egy dj-vel, Busterrel. (aki egy évvel ezelőtt zenélt nektek a Happy New Rave partinkon) Akkoriban egy művészeti duóként dolgoztak, Yr Mum Ya Dad volt a nevük. Ők voltak az első londoni barátaim, rajtuk keresztül ismertem meg a brit főváros elektro elitjét, köztük egy amerikai shock jock zenészt, Jonaflidet. Onnantól fogva nevetséges cuccokba bújva randalíroztunk… és most itt vagyunk.

Téged és a brancsodat gyakran bélyegeznek meg a new raver cimkével, ti pedig előszeretettel utasítjátok vissza a titulust. Te hogyan “cimkéznéd fel” önmagad?

A new rave valójában sokkal inkább az öltözködésről szólt, mint a zenéről. Egyszerűen kellett találni egy gyűjtőnevet nekünk, és ezt aggatták rank. Igyekszünk nem felbosszantani magunkat ezen… egyszerűen nem gondolunk rá. Úgy gondolok magamra, mint Edie Sedgwick (tragikus sorsú, heroinista model volt, Andy Warhol múzsája, Bob Dylan szeretője) vámpír reinkarnációjára. Hasonlóan dekadensek vagyunk.

Hogyan indult el a zenei karriered? Ki az, aki inspirált?

Még akkorban kezdtem zenéket írni, amikor egészen új arc voltam Londonban. Jonafliddel laktam, és ő egy Niyi nevű zenei producerrel dolgozott. Egyszercsak azt éreztem, hogy “wow, a része akarok lenni a dolognak”. Nem elégített ki, hogy csak egy voltam a sok közül a partiscénában. Persze sosem voltam olyan kitartó és kteatív, mint ők. Mostanában egy nashwilli banda van rám nagy hatással: a Nite Nite. Keressetek rájuk a MySpace-en! The Faint, Jonaflid, Siouxsie, és a Banshees… mind a kedvenceim!

A dalszövegeid és a zenéd lüktetése hihetetlenül agresszív. Honnan jön ez a düh?

Azt hiszem, igazad van, tényleg elég erőszakos zenét csinálok, de nem tudom, hogy miért alakult így. Az első dalom a Rapelations volt, amint a Ktron and the Exploding Triangles formációból ismert Ktronnal és Ummoval hoztunk össze. A dal tiszta vicc volt. Semmi másról nem szólt, mint arról, hogy “most zenéket írok, és olyan vulgáris leszek, hogy előbb-utóbb végre észrevesztek!” Azóta olyan zenéket írok, amik rólam szólnak, általában megálmodom a dalszövegeket, és mikor felébredek, leírom őket. “Önerőből” egyetlen dalt sem tudtam volna írni, soha. A tudatalattim végzi a munkát helyettem. A Scream Dream például a pornóról szól, a Dark Mark pedig a diktatúráról és a paranoiáról… egyébként pedig Harry Potter inspirálta.

Az ikonikus kép, amit kialakítottál magadról leginkább a szexualitásból építkezik. A szex művészként, vagy magánemberként hat rád ilyen minden mást eltompító erővel?

Néha kissé szexuálisra veszem a figurát, igaz? A szex mindenkinek egyformán fontos, legyen szó művészről, vagy mugliról. Szex közben az ihletet kapunk, és felszabadulunk. Nem mintha mostanában gyakran lenne alkalmam megtapasztalni… sajnos beköszöntött a száraz időszak.

Pedig hallottam egy pletykát… kíváncsi vagyok, hogyan kommentálod. Úgy tudom, ibizán melegpornó színészként is dolgoztál. Ha igaz a hír, azonnal látni akarjuk a filmet! J

Haha! Nos… igaz. Valóban pornóztam, ez adta az ihletet a Scream Dream című dalomhoz. De nem tartott sokáig, mert elkezdtem randizgatni egy sráccal, aki azt mondta: nem zavarja, ha egy fiú a világ ribanca, de az igen, ha ebből pénzt csinál.

Mesélj a model munkáidról!

A fotózásaim nagyrésze inkább afféle perszonalizált anyag, mint profi model munka: a személyiségemen alapulnak, és partikon szednek fel a fotósok. Akár egy táblát is magamra akaszthatnék: “kiadó club kid”.

Hogyan képzeled el az életedet 20-30 év múlva? Akkor is csillogó szájfényt és strasszos geggings-t viselsz majd, vagy viszed a gyereket a suliba és nézed az EastEnders-t?

(A brit Szomszédok) Nem hiszem, hogy 20-30 év múlva még életben leszek. De ha esetleg mégis akkor valószínűleg mindkettőt. Mostanában szívesebben maradok otthon a hétvégén, olvasgatok, és finom leveseket főzök. Az EastEnderst pedig IMÁDOM! Persze ha folyton otthon kéne maradnom, azt nem bírnám… jó néha arra felébredni, hogy azt se tudom, hol vagyok… és kivel.

A MySpace-en rengeteg Jeffree Star, Chris Crocker és Fakebestfriend rajongó top friendje vagy. Ismered a “kollégáidat”? Mit gondolsz, mi köt össze benneteket?

Jeffree Start ismerem legközelebbről, a többieket csak futólag. Az emberek azonos skatulyába zárnak minket: kisminkelt fiúk, akik produkálják magukat… ilyesmi. És hát őszintén szólva igazuk van: nagyjából ennyi közös van bennünk…
London még mindig a világ közepe, de közben Berlin is fontos kultúrális és parti metropolisszá érett.

Mit gondolsz, milyen jövő vár a londoni parti scénára?

Nos, IMÁDOM Londont, hiszen évek óta az otthonom, de Berlinben is laktam egy nyáron át, és totál beleszerettem. Jövőre szeretnék visszaköltözni, hogy megörvendeztethessem Németországot a glamour kampányommal. Persze ehhez még meg kell tanulnom rendesen németül. Tavaly óta a saját magántanárom vagyok, úgyhogy elég lassan megy.

A mostani lapszámunk vezérfonala a fétis. Neked mi jut eszedbe erről a szóról?

Egy barátom, Lauren éppen most írja a diplomamunkáját ebben a témában. Ő mesélt pasikról, akik cipőkre verik ki… kábé ennyi. Nem mondhatnám, hogy része vagyok ennek a világnak, inkább vagyok unalmas háziasszony, mint latexbe tekert talpnyalogató.