Annie Leibovitz: A világ egy lencsén át – A világhírű fotós hihetetlen törénete, HBO Sztár magazin, 2009a

Posted by jún 18 2009

Annie csodaországa

Ha egy fénykép képes arra, hogy ne statikus módon adja vissza a pillanatot, hanem lélegezzen, mi több, beszéljen hozzánk, akkor az kizárólag Annie Leibovitz mesterműve lehet. A majd’ hatvan éves fotográfus lencséje örökítette meg az állapotos Demi Moore-t, neki köszönhetjük a híres képet, melyen Whoopi Goldberg elmerül egy fürdőkádnyi tejben, sőt, John Lenon utolsó portréját is ő készítette el. Annie Lebovitz több, mint fotós, több, mint művész, sőt több, mint legenda.

Bár készültek már dokumentumfilmek, amelyek Annie életművét, munkásságát voltak hivatottak bemutatni, egyik sem volt képes a lencse túloldalára lesni. Arra az oldalra, amelyen egy őszes hajú, karakteres arcú, tévedhetetlenül pofi, ugyanakkor végletekig érzékeny asszony áll. Hogy miért? A válasz egyszerű: a művészetet nem elég tolmácsolni, hanem együtt kell élni vele. Annie húgának, Barbara Leibovitznak – aki a kezdetektől része volt a legenda születésének, felemelkedésének, és tündöklésének – azonban sikerült a lehetetlen. A rendezőnő – aki íróként és producerként is jegyzi a dokumentumfilmet – nem kisebb feladatra vállakozott, mint hogy bemutassa, hogyan sikerült nővérénenek megvalósítania önmagát anyaként, nyíltan leszbikus asszonyként és persze művészként.

   „Művészetet akartam tanítani.” – meséli Annie a filmben – „De hogyan is oktathat fiatal tehetségeket, aki nem művész?” Leibovitz eleinte kizárólag fekete-fehér fotókat készített, és saját bevallása szerint semmit sem tudott arról, hogyan kell például bevilágítani egy stúdiót. „Nem az érdekelt, hogyan válhatnék professzionális fotóssá. Csak az, hogyan fejezhetném ki mindazt, ami ott ég bennem, ami foglalkoztat, és amit meg akarok osztani a világgal.” A két testvér több, mint egy évet töltött együtt a film forgatásával, és Barbarának feltett szándéka volt a lehető legőszintébb képet festeni Annie-től. „Nem volt könnyű.” – mesélte egy interjúban. „De ez alatt az idő alatt többet tudtam meg a saját testvéremről, mint az évtizedek alatt, amíg együtt nőttünk fel.”

   A két asszony hosszú évek óta tervezte a film megvalósítását, ám várniuk kellett, míg érzelmileg készen állnak a feladatra. 2004 karácsonyán Annie elveszítette szerelmét, barátját és kedvenc kritikusát, Susan Sontagot. Az írónő rákban halt meg – hetvenegy éves volt ekkor. „Igazi love story volt a miénk.” – mesélte később Annie. „Szeretők voltunk… szeretem ezt a szót. Benne van a szenvedély, és a szeretet is. És én igazán szerettem Susant.” Alig hat héttel később újabb tragédia érte A Leibovitz-nővéreket: édesapjuk váratlanul elhunyt. A film forgatása volt az első olyan alkalom, ahol Annie igazán nyíltan beszélt fájdalmáról és a kétségbeesésről, amely beárnyékolta életét ezekben a szörnyű időkben. „51 éves voltam, mikor észrevettem, hogy elfelejtettem szülni.” – meséli. „Most, hogy három gyerekem van, biztos vagyok benne: bármi történhet velünk az életben, belőlük mindig meríthetünk reményt és energiát.”

   A filmben láthatjuk, ahogyan megelevenedik a rokokó Franciaország és Maria Antointette világa egycsapásra kézzelfogható jelenként tárul elénk, de tanúi lehetünk többek között egy George Clooney főszereplésével készült, szürreális fotósorozat elkészülésének is, amelyen testszínű, áttetsző ruhába bújtatott szirének csábítják az elegáns öltözékben hódító színészt. Annie az elmúlt harminc év során számtalan ikonikus címlapot készített a Vogue, a Vanity Fair és a Rolling Stone magazinok számára, így neve sokak számára egyet jelent a kifinomult, szofisztikált fotográfiákkal. Pedig – bár ez ritkábban jut el a sztármagazinok, és divatlapok olvasóihoz – a művésznő a Földet sújtó borzalmakat is megszállottan dokumentálja: a balkáni háborúk idején a legnagyobb tisztelettel és odaadással próbálta felhívni az emberiség figyelmét arra, ami igazán számít. Ekkor született egyik legerőteljesebb képe is, melyen egy vértócsán elcsúszott bicikli látható. Az értelmetlen vérontás szimbólumává vált kerékpár egy kamasz fiúé volt, akit néhány perccel a kép elkészülte előtt lőttek agyon.

   Aki számára Annie Leibovitz neve ez idáig nem jelentett mást, mint Bruce Springsteen felejthetetlen fotóját az amerikai lobogó előtt, vagy Bette Midler rózsaágyon fekvő képét, esetleg Tom Cruise kislányának, Surinak első napjait megörökítő fényképeit, az megismerheti az igazi művésznőt. Őt, akivel kapcsolatban a Művész és a Nő külön-külön is nagybetűt érdemel. A dokumentumfilmben Hillary Clinton, Yoko Ono és az amerikai Vogue főszerkesztőnője, Anna Wintour mellett családtagok és barátok is megszólalnak, és elmesélik közös történetüket egy asszonnyal, aki szépséget, bölcsességet és szeretet ad a világunknak – mindezt egy lencsén keresztül.

Steiner Kristóf